magnezium

Magnézium: melyik a legjobb formája?

Posted on |

A magnéziumról általánosságban

A magnézium az egyik legfontosabb ásványi anyag az emberi szervezet számára, becslések szerint a lakosság fele-harmada hiányt szenved belőle. Számos élelmiszer tartalmazza, azonban a kimerült talaj és a gyenge felszívódás miatt ez általában nem nyújt elegendő mennyiséget.

Napjainkban egyre többen választanak pótlásához étrend-kiegészítőket, mivel a multivitaminok általában nem tartalmaznak elegendő mennyiséget, így multivitamin mellett is célszerű külön pótolni. Ez az ásványi anyag több mint 300 biokémiai reakcióért felelős, így hiánya esetén a szervezet nem tud megfelelően működni. Alapvető fontossága van a csontfejlesztésben (a kalcium, a D- és K-vitamin mellett), az izom és idegi funkciókban, a szív- és érrendszer működésében és még sok más helyen.

[maxbutton id=”3″ url=”#a” ]

A magnézium napi ajánlott bevitele

Általánosságban elmondható, hogy egy felnőtt szervezet számára napi 400 mg lenne a szükséges mennyiség. Persze ez életkor, fizikai igénybevétel és súly kérdése is, így súly és életkor alapján az alábbi táblázat egy jó iránymutatás lehet:

A szervezet napi magnézium igénye testtömeg-kilogrammonként:
  • újszülötteknek: 30 mg/ttkg, anyatejből
  • 6 éves korban: 15 mg/ttkg
  • felnőttkorban: 6-10 mg/ttkg
  • várandós anyáknál: 10-15 mg/ttkg

A szükségesnél nagyobb dózis bevitele hígabb széklettel járhat. Neked kell megtalálnod a szervezeted számára megfelelő mennyiségű és fajtájú terméket. A magnézium befolyásolhatja egyes szívgyógyszerek, savkötők, antibiotikumok és cukorbetegségre adott gyógyszerek hatékonyságát. Egyeztess orvosoddal a használat előtt!

A nagy magnézium trükk

Fontos, hogy ellenőrizd a termékek címkéjét. Magyarországon is sokszor alkalmazzák azt a trükköt, hogy a termékre nem az ion mennyiségét, hanem a kötésben lévő össztömegét tüntetik fel. Például egy igen ismert, orvosok által is felírt, ajánlott termék dobozán ez szerepel: 500 mg magnézium-citrát. Hogy mi ebben a trükk? Az, hogy sokan azt hihetik, hogy ebben a termékben 500 mg magnézium ion van, de valójában a magnézium-citrát kb. 16% iont tartalmaz, tehát a termék egyetlen tablettája kb. 80 mg iont tartalmaz.

Ha ezt látod a címkén: “Magnesium (from magnesium-citrate)” akkor biztos lehetsz benne, hogy az ion tartalmat és nem a kötés össztömegét tüntették fel. Még annyit kell megnézned a “Supplement Facts” táblázatnál, hogy a “Serving Size”, azaz a napi ajánlott adag 1 vagy esetleg több tabletta-e, mert ha pl. a “Serving Size: 2”, akkor az a mennyiség két tablettában van benne. Persze ugyanez igaz az itthon kapható termékekre is, a táblázatnál ellenőrizni kell, hogy a feltüntetett mennyiség napi adagra vagy egy szemre vonatkozik-e, és a már imént említett dolgot, tehát hogy iont vagy összmennyiséget adtak-e meg.

A különböző formulák és ajánlott termékek

Magnézium-klorid

Ez a kötés több kutatás szerint is a legjobb biohasznosulással rendelkező ásványi magnézium, természetes formában a tengervízben található meg. A magnézium-klorid ion tartalma kb. 12%. Kapható tabletta és bőrön keresztül felszívódó olaj formában is, ami itthon is egyre népszerűbb, azonban – mint mindig – mutatunk neked az itthoninál olcsóbb alternatívát:

Life Flo Health - Ősi magnézium olaj 237 ml

[maxbutton id=”1″ url=”https://goo.gl/e93DJS” ]

A Life Flo Health 100%-os tisztaságú sóoldatot tartalmaz, amely Hollandiából, az ősi Zechstein-tengerből származik. Előnye a gyorsaságában rejlik, ugyanis a bőrre kenve kb. 5x gyorsabban szívódik fel a szájon át szedhető termékekhez képest és lokálisan pont oda tudod kenni, ahol szükség van rá. Előnyös lehet sportolás esetén például a combokat és a vádlit bekenni vele, majd 20-30 perc után le lehet mosni a bőrfelületet. A használat során enyhe csípés, bizsergés, viszketés előfordulhat, így érzékeny bőrűek inkább ne ezt a formát válasszák. A Piping Rockon szintén találsz magnézium-klorid olajat, valamint tabletta formát is.

Magnézium-malát

Ez a termék a magnézium és az almasav kötése. Az almasav a természetben a savanyú ételekben fordul elő, az almában például elég nagy mennyiségben, innen is a magyar elnevezése. A malát segít az szénhidrátokból származó energia termelésében, így a termék fogyasztása ezzel az előnnyel párosul. Krónikus fáradság és fibromialgia esetén is a segítségedre lehet. Egyes kutatások szerint ez a vegyület képes lehet a mérgező fémekhez, különösen a szervezetben lerakódott alumíniumhoz és ólomhoz kötődni és hatástalanítani, kivezetni őket a szervezetből. Ár/érték arányban szerintünk ez a legjobb termék:

KAL - MAgnezium malát tabletta

[maxbutton id=”1″ url=”https://hu.iherb.com/pr/KAL-Magnesium-Malate-400-90-Tablets/73769?rcode=KIS964″ ]

A KAL terméke tablettánként 200 mg iont tartalmaz, tehát már két tabletta szedésével is pótolható a napi 400 mg-os mennyiség. A Piping Rock termékeit itt találod.

Magnézium-treonát

Tanulási nehézségek? Rossz memória? Emlékezetkiesés? A magnézium-l-treonátot a Magtein™ szabadalomnév  jelöli. Ez az egyetlen készítmény, amely igazoltan képes áthatolni a vér/agy gáton és bejutni az agyba. Kutatások is kimutatták az agy és gerincvelő megemelkedett magnézium szintjét a Magtein™ szedésére. Mivel ez az ásványi anyag többek között az idegrendszerre is jótékony hatással van, óriási előnnyel jár, ha az ingerületátvivő központunk, az agyunk extra mennyiséghez jut. Kutatások mutatták ki, hogy serkenti a rövid, de elsősorban a hosszútávú memóriát, valamint a logikai gondolkodást is. Ha az agyi tevékenység, a gondolkodás és a memória felturbózása a fontos, akkor célszerű napi 1-2 szem mellé másik magnézium formát is adagolni, mert a Magtein nem tartalmaz sok magnézium-iont, viszont amit igen, az képes az agyba is bejutni. A Piping Rock termékeit itt találod.

Now - Magtein magnesium l-treonat

[maxbutton id=”1″ url=”https://goo.gl/d5qTsZ” ]

A NOW Foods – Magtein terméke kapszulánként 48mg iont tartalmaz. A termék drágább, mint a többi Mg termék és az ion tartalma sem sok, viszont ez az egyetlen forma, ami képes az agyba is bejutni.

Magnézium-citrát

Ez a termék a magnézium és a citromsav vegyülete. Nagyszerű biohasznosulása és olcsó ára miatt a citrát széles körben ismert és az orvosok által is ajánlott termék. Létezik tabletta, kapszula és por alakban is, vízben jól oldódik. Savassága miatt talán csak az érzékeny gyomrúaknak nem ajánlott (azoknak, akiknek egy C-vitamin tabletta is gyomorpanaszokat okoz), illetve enyhe hashajtó hatása is ismert. A Vitamin Rendelés által ajánlott legjobb ár/érték arányú termék:

NOW Foods - Magnesium citrat 200 mg 250 db tabletta

[maxbutton id=”1″ url=”https://goo.gl/PLiJLv” ]

A NOW Foods magnézium-citrát terméke azért került az ajánlott termékek közé, mert tablettánként 200 mg iont tartalmaz, így napi 2 szemmel számolva is kb. 4 hónapra elég, így az ár/érték aránya rendkívül kedvező. Ennél egy kicsivel jobb az ár/érték aránya a Piping Rock Magnézium-citrátjának, amelyet itt találsz.

Magnézium-orotát

Ez a forma orotsavat tartalmaz. Ezt az anyagot kevesen ismerik, egykor B-vitaminnak gondolták és a B13 számozást kapta. A folsav és a B12-vitamin anyagcseréjében vesz részt, a szív egészségére van jó hatással.  Egy kutatás szerint nagyban segíti a magnézium megfelelő helyre szállítását. Segíthet a szívelégtelenség esetén is (nagy dózisban) és egy másik kutatás szerint védi a DNS-t és az RNS-t.

KAL- Magnézium-orotát

[maxbutton id=”1″ url=”https://goo.gl/BXBQEt” ]

A KAL terméke 60 db tablettát tartalmaz, tablettánként pedig 100 mg iont.

Magnézium-aszpartát

A magnézium aszparaginsavval alkotott vegyülete. Ha gyógyszert szedsz, inkább hanyagold a termék szedését, ugyanis számos gyógyszerrel képes kölcsönhatásba kerülni. Az aszparaginsav azonban számos előnnyel járhat: például az idegeket nyugtatja. Ezek a termékek jellemzően káliumot is tartalmaznak, így a szív erősítésében is hatékony kiegészítő lehet. Ebben a kategóriában az iHerben találsz termékeket.

A magnézium kelátolt formáiról

A továbbiakban a kelátolt termékeket fogjuk felsorolni, itt a magnézium aminosavakhoz kötődik. Ezek laboratóriumban létrehozott kötések, ahol a magnézium egy nitrogént tartalmazó aminosavhoz kötődik. A biohasznosulás szintén rendkívül magas lesz, mivel itt a termékek az aminosav kötés miatt a vízoldhatóság helyett a “fehérje útvonalon” fognak felszívódni, és a szervezet igen jól hasznosítja a fehérjéket. Ezek a termékek általában drágábbak az előző termékeknél a komplex folyamatok miatt, de előnyük adott esetben kedvezőbb lehet, ugyanis a a különböző aminosavak további előnyökkel járhatnak. Kezdjünk is hozzá:

Magnézium-(bisz)glicinát

Ez a termék a magnézium és a glicin aminosav kelátja. A glicin kulcsszerepet játszik a kollagén termelésében és szabályozásában, amely a szervezet fő eszköze az inak és szalagok sérüléseinek kijavítására és a bőr 75%-a is kollagénből áll. Továbbá a glicin a vérképzésben is részt vesz, így a hemoglobin termeléséhez is fontos szerepe van. Mivel a glicin a legnagyobb számban előforduló aminosav a szervezetünkben, így ennek a formának a legnagyobb előnye inkább abban rejlik, hogy kevésbé okozhat gyomorpanaszokat és a széklethígító mellékhatás is igen ritka. A Vitamin Rendelés által ajánlott iHerbes termékét lásd a magnézium-lizinát alatt, ugyanis a Best terméke glicinát-lizinát kelátot tartalmaz. Ebben a kategóriában mi a Piping Rock termékét ajánljuk:

Piping Rock - Magnézium glicinát kelát

[maxbutton id=”1″ url=”https://goo.gl/oQ4TzT” ]

Magnézium-lizinát

Ez a termék a lizin aminosav és a magnézium kelátja. A lizin egy esszenciális aminosav, a szervezetnek szüksége van rá. Ez a kötés amellett, hogy nagyszerű biohasznosulással rendelkezik, számos más előnnyel is jár. Többek között az izomépítésben is szerepe van, de hozzájárul a friss, fiatalos bőr kinézetéhez is, valamint a szövetek regenerálódásában, gyógyulásában is fontos szerepe van. Önálló magnézium készítményként ritka, a Doctor’s Best általunk ajánlott készítménye azonban glicinát-lizinát kelátot tartalmaz, így a magnézium mellé glicinhez és lizinhez is hozzájuthatsz.

Doctor's Best - High Absorption magnézium glicinát-lizinát kelát

[maxbutton id=”1″ url=”https://goo.gl/foch1g” ]

A Doctor’s Best terméke tablettánként 100 mg ionnal. Kapható nagyobb, 240 db-os kiszerelésben is.

Magnézium-taurát

Ez a vegyület taurint tartalmaz. A taurin elsősorban a szívre van jó hatással, erősíti a vér áramlását. Azok húzhatnak belőle hasznot, akiknek a magnéziumhiánya nemcsak görcsökkel hanem erős szívdobogással is jár együtt. Nyugodtságot is ad. Ennek a vegyületnek cukorbetegség megelőző hatást tulajdonítanak, azonban cukorbetegek ne fogyasszák, ugyanis nagy ingadozásokat hozhat a vércukorszintben. Akik pedig tudomásuk szerint nem cukorbetegek de a termék szedésétől rosszul vannak, azoknak pedig ajánlatos felkeresni orvosukat cukorbetegség gyanújával. Az iHerbről ajánlott terméket lent, a Piping Rock termékeit pedig itt találod.

KAL - Magnézium-taurát

[maxbutton id=”1″ url=”https://goo.gl/cfVnTt” ]

A KAL terméke tablettánként 200 mg iont tartalmaz, amelyet még felszívódást segítő komplex-szel (pl. bioperin, cayenne, rozmaing, kurkuma, gyömbér) és B6-vitaminnal egészítettek ki.

Rosszabbul hasznosuló formulák

Magnézium-szulfát (Epsom-só)

Fürdősók hozzávalója, de kapható önmagában is. Fürdővízben feloldva szokták alkalmazni a bőrön keresztüli felszívódáshoz, izomlazításhoz, de sajnos a szulfát is egy rosszul szívódó forma, nem a magas biológiai hozzáféréséről híres – belsőleg éppen ezért hashajtóként szokták alkalmazni. Ennek ellenére külsőleg működik, ugyanis általában nagy mennyiségben alkalmazzuk. Habár az Epsom só elég olcsó, gyógyszertárakban kb. 200Ft-ért beszerezhetsz 100g-ot, de célszerű mindjárt 300 grammot megvenni, ugyanis ennyire lesz szükséged egyetlen fürdőhőz (egy felnőtt embernek ennyi szükséges). Így hamar láthatod, hogy nem ez a legjobb módja a mindennapi pótlásnak, de alkalmanként biztosan jól esik egy kiadós, pihentető fürdő, így ajánljuk, hogy tegyél vele egy próbát, viszont szívbetegek inkább ne alkalmazzák ezt a módszert.

Magnézium-oxid

Elterjedése annak köszönhető, hogy ez a legolcsóbb formula, de inkább kerüld. Sajnos igen gyenge a biohasznosulása. Haszna abban lehet, hogy szedésével laza székletet produkálhatsz. Ha tehát a gyakori székletürítéssel nincs problémád akkor inkább másik terméket válassz.

További magnéziumok a webáruházak termékkategóriájában:

[maxbutton id=”5″ url=”https://hu.iherb.com/c/magnesium?rcode=KIS964″ ] [maxbutton id=”4″ url=”https://www.pipingrock.com/magnesium?rwcode=ARL487″ ]

 

Találd meg gyorsabban az összes terméket az ABC Terméklista használatával!
Tetszett a cikk?
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a rendelésed olcsóbb és zökkenőmentesebb legyen. Csatlakozz Facebook oldalunkhoz, ahol a legújabb akciókról és egyedi kuponokról értesülhetsz. Ha pedig kérdésed van, csatlakozz Facebook csoportunkhoz is, ahol megbeszélhetitek egymás között a felmerülő kérdéseket és megoszthatjátok egymással a terméktapasztalatokat is. Ha nem szeretnél lemaradni a legújabb akciókról és kuponokról, iratkozz fel hírlevelünkre is! Köszi!
Jogi tájékoztató! Bővebben...

Tájékoztatás a 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelettel és egyéb jogszabályokkal összhangban
A termékek nem helyettesítenek semmilyen orvosi konzultációt és kezelést, így ha egészségügyi problémád van, fordulj orvoshoz! Az étrend-kiegészítők élelmiszerek és nem helyettesítik a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és nem alkalmasak betegségek gyógyítására, kezelésére, megelőzésére! Gyermekektől elzárva tartandóak! Ez a weboldal nem webáruház, értékesítést nem végez! A weboldalon található tartalom csupán tájékoztató jellegű. A tudományos állítások, igazolt hatások soha nem az adott termékre, hanem a hatóanyagra vonatkoznak. Így az állítások, előnyök és a termékajánló részek egymástól teljesen függetlenek! A termékeket beszerezheted az általunk javasolt külföldi webáruházakból, azonban ezek a termékek általában angol nyelvű címkével és használati utasítással rendelkeznek. Mindenképpen kérdezd meg kezelőorvosodat vásárlás előtt és ne az itt olvasható tájékoztató alapján vásárolj! Rendelésed egy bizonyos érték felett vám- és áfaköteles lehet, ezért fontos, hogy figyelj oda a rendelési limitre!

Tájékoztatás a 2008. évi XLVII. törvény alapján
Az általunk közzétett linkeken keresztül te kosárban aktiválódó kuponokat, kedvezményeket kaphatsz, mi pedig egy kis jutalékot a vásárlásaid után. A jutalékot az adott webáruházaktól kapjuk, tehát téged emiatt semmilyen módon nem ér hátrány, ezzel tudod támogatni munkánkat. Emiatt van az, hogy weboldalunk nincs tele egyéb villogó, tartalmat kitakaró, zavaró reklámokkal, mert kizárólag ezen jutalékokból tudjuk működtetni azt. A Vitamin Rendelés tehát az általa ajánlott webáruházak szerződéses partnere. Köszönjük, ha az általunk szolgáltatott tartalmat hasznosnak, értékesnek találod és a linkjeinken keresztül vásárolsz!